top of page

A TÖRTÉNETEM

Vajdaságban születtem, orvosi családban, de a zene mindig is része volt az életünknek. Öt éves koromban kezdtem el zongorán tanulni. Az általam lejátszott dallamok inspiráltak, hogy örömöt és színt találjak, még az akkori szürke időkben is.

​

Tíz éves koromban a balkáni háború befejeztével, kibővült a TV műsora, európai csatornákat is lehetett nézni. Ekkor láthattam és hallhattam életemben először a bécsi újévi hangversenyt. Lenyűgözött a zene és az energia, amelyet a zenészek nyújtottak. Úgy éreztem, hogy ezzel az erővel megmozgathatják akár a földet is. A zenészeket látva azt gondoltam: annál nincs jobb, mint amikor egy zenész átadja önmagát a közönségnek és zenéjével elégedettséget és mosolyt varázsol a hallgatóság arcára. Ebben a pillanatban döntöttem el, hogy karmester leszek.

​

Nyolc évvel később, az iskola elvégzése után a Graz-i Művészeti Egyetemen kezdtem tanulmányaimat, karmesteri szakon. Számos koncert és saját zenei projekt után 2018-ban alapítottam meg saját zenekaromat.

Zenekarommal, és gondosan kiválasztott és megszerkesztett zenénkel szeretnénk az embereket ráébreszteni arra, hogy minden pillanatban boldogok lehetnek. Repertoárunk a legszebb, legizgalmasabb és legdallamosabb klasszikus zeneműveket tartalmazza.

Ezzel az energiával és lelkesedéssel zenekarom és én szeretnénk örömet szerezni a közönségünk számára.

bottom of page